Rengeteg kötöttpályás közlekedési megoldás létezik a világon, és habár kevésbé elterjedt, de az is előfordul, hogy a földrajzi és közlekedési adottságok miatt hibrid megoldásra van szükség. Ilyen a Trieszt és Opicina között kialakított villamos-sikló is. A 20. században ez a közlekedési megoldás Olaszországban nem számított egyedülállónak, mára viszont a csodájára járnak. A turisták mellett a helyiek is előszeretettel használták a villamos-siklót, így nem meglepő, hogy mindenki alig várja mikor állítják vissza azt a pályára.
Élő történelem a síneken
Az opicinai villamos Észak-Olaszországban található, Trieszt és a mellette fekvő Opicina városok között közlekedik. A 20. századtól működő közlekedési eszköz egy fúziós megoldásnak köszönhetően az 5,2 kilométer hosszú vonal egy rövid szakaszán siklóként, míg a többi szakaszon villamosként funkcionál. Erre azért volt szükség, mert az összesen 326 méteres szintkülönbséget áthidaló jármű egy rövid szakaszon 26%-os meredekségű emelkedőn közlekedik.
Siklómozdony várakozik a villamosra a siklószakasz kezdetén. (wikimedia.org)
A villamos Trieszt város északi részéről indul és a hegyen fekvő Opicina központjáig fut. Az útvonalat eredetileg 1902-ben adták át, mely akkor még hosszabb volt, egészen az opicinai vasútállomásig tartott. A trieszti végállomástól indulva az első 400 méteres szakaszt követően, melyen a villamossín az utcával egy szinten fut, kezdődik a sikló 799 méter hosszú pályája. Az eszköz siklóvá alakítását egy mozdony segíti, mely a rövid szakasz kezdeti megállójában várakozik a villamosra. Amikor a villamos megérkezik, először átcsatlakozik a sikló sínvonalára, majd összekapcsolódik a siklómozdonnyal és innentől kezdve a járművet a mozdony tolja a meredek vonalon. A siklóvontató csak ideiglenesen segíti a villamos közlekedését, ameddig az el nem éri a siklóvonal végét. Ezt követően a jármű villamosként folytatja tovább az útját plusz segítség nélkül. A mozdonyokat egy 2006-os felújítás során kicserélték, így a modern technológiának köszönhetően jelenleg azokat a villamosvezető távvezérelve tudja működteti. Korábban ezeknek is saját vezetője volt, aki a vezérlőfülkéből üzemeltette a vontatót.
A hibrid tervezés eredete
Habár a világon erről a fúziós megoldásról nem sok szó esik, Olaszországban a hibrid közlekedési eszközök már a 20. században ismertek voltak. Erre az legelső példa a Monreale városából Palermóig futó villamos-sikló, mely 1900 és 1946 között működött. A városvezetés többszöri nekifutásra a századfordulón végül egy olyan villamos-siklót adott át, mely a Palermót és Rocca di Monreale-t – a hegy alján található előfalut – összekötő utat villamosként, míg a Rocca di Monreale és Monreale közötti 184 méteres szintkülönbségű szakaszt siklóként tette meg. Majd ezt követően a városban megint villamosként ment tovább. A siklóvonal szakaszán a villamost egy vonó- és fékberendezéssel felszerelt speciális jármű segítette, mely egy mellékpályán várta a siklóút előtt rácsatlakoztatott villamost, ez a kialakítás adta az opicinai hibrid sikló működésének az alapját is. Ezt az első hibrid típusú megoldást, mely a lakók között azonnali sikert aratott, a nürnbergi Continental Society of Electrical Companies vállalat valósította meg.
A Monreale-Palermo hibrid siklóról készült grafika. (wikimedia.org)
Ezt követte kicsivel később az 1910-ben átadott, ám 1954-ben megszűnt catanzarói villamos-sikló, mely egy városi villamospálya, amelyet a siklóvontatású szakasz sajátos jelenléte jellemez. A hibrid megoldás megvalósítására azután került sor, hogy 1899-ben átadták a catanzarói vasútállomást, mely a városközponton kívül esett, ám azt egy gyors városi járattal akarták könnyen elérhetővé tenni a lakóknak. A tervezők ezért egy olyan villamos útvonalat alakítottak ki, mely a városközpontig villamosként, míg onnantól siklóvá alakítva, a föld alatt közlekedve éri el a vasútállomást. Erre azért volt szükség, mert a tervezés során kiderült, hogy a vasútállomás csupán 200 méterrel a városközpont alatt helyezkedik el, mely egyébként a felszíni közlekedésben több mint 3 kilométeres távolságot jelentett. A harmadik és egyben utolsó példa az ilyesfajta hibrid megoldásra a már bemutatott opicinai villamos-sikló, melyen eredetileg egy fogaskerekű mozdony segítette a villamost a szintkülönbség áthidalásában. Ezt azonban 1928-ban felváltotta a siklóvontató alapú rendszer. A több mint 100 éve átadott és működtetett közlekedési rendszert azóta többször korszerűsítették, legutoljára 2012 és 2014 között. Ennek ellenére az 1935-ben gyártott öt villamoskocsi közül négy még mindig a járműpark része.
A Monreale-Palermo hibrid sikló útja (twimg.com)
Remény az újrakezdésre
Egy 2016-os baleset következtében, melyben két villamos-sikló a kerülővágányokon összeütközött, az opicinai villamost ideiglenesen kivonták a forgalomból. A keletkezett kár és a hiba kijavítása után tervben volt a közlekedési vonal visszaállítása, amelynek helyzete azonban az elmúlt években bizonytalanná vált. A lakók és a turisták ez idő alatt reménykedve figyelték mikor tér vissza szeretett hibrid siklójuk, amely az előző század fúziós megoldásainak utolsó működő példája. Szerencsére 2022-ben végül elkezdődött a jármű tesztelése, és úgy tűnik a villamos-sikló nemsokára visszatér az utakra.
Az opicinai hibrid sikló még a baleset előtt. (www.alchetron.com)
Ahogy a városi lakosság növekszik és az emberek egyre szívesebben választják a fenntartható közlekedési formákat, úgy ez a fajta hibrid technológia hatékony megoldást nyújthat a városoknak a szintkülönbségek áthidalásában. Sőt, gyorsabbá és érdekesebbé is teheti az utazást. Úgy látszik mindig van értelme kitekintést tennünk a múltba, és tanulnunk belőle.
Források:
https://en.wikipedia.org/wiki/Trieste%E2%80%93Opicina_tramway
https://www.gondolaproject.com/2018/02/03/hybrid-transport-trieste-opicina-tramway-funicular/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Opicinai_villamos
https://it.wikipedia.org/wiki/Automotofunicolare_di_Catanzaro
https://it.wikipedia.org/wiki/Tranvia_di_Monreale
