Niesenbahn: sikló a legnagyobb sportértékkel
2024. június 06. írta: SikIó NapIó

Niesenbahn: sikló a legnagyobb sportértékkel

A meseszép svájci hegyekben, Bern kantonban található a Niesenbahn sikló, amelyen utazva a Thun-tó feletti térség panorámáját csodálhatjuk meg.  Azonban évente egyszer nem a járműé a főszerep, hanem a szervizlépcsőé, amely 11 674 fokával a világ leghosszabb lépcsője. Itt rendezik meg ugyanis a Niesen-Stairway-Run-t, vagyis a lépcsőfutóversenyt.

rob_6372.jpg

A lépcsősor madártávlatból is meredek  (forrás: niesen.ch)

Az Alpokban található, Svájc piramisaként is ismert Niesen csúcsára felfutó Niesenbahn sikló a régió ikonikus jelképe. Vonala két szakaszból áll, három megállót kötve össze: az alsó völgyállomás Mülenen faluban található 693 méteres magasságban, 1699 méteren fekszik a Schwandegg megálló, míg a legfelső 2336 méteren található. A 3,5 kilométeres utat 1643 méteres szintkülönbséggel teszi tehát meg, és maximális meredeksége 68%-os. Habár már 1906-ban megkezdték építését, csupán 1910-ben nyílt meg az utazóközönség számára. A különleges sikló hosszú évtizedek óta vonzza a turistákat és síelőket, meredek dőlésszöge miatt az egyik legizgalmasabb módja a hegyek felfedezésének. Azonban kétségtelenül akad egy sokkal kalandosabb módja is a csúcsra való feljutásnak.

niesenbahn.jpg

A svájci hegyeket rendületlenül megmászó siklókocsi (forrás: wikipedia.org)

Ugyanis immár 21. éve, június elején rendezik meg a sikló közvetlen közelében, saját szervizlépcsőjén a nem mindennapi eseményt, amelyen a világ legedzettebb lépcsőmászói mérettetnek meg. Nevezési feltétel, hogy a résztvevők fittek és képzettek legyenek, hiszen az extrém verseny komoly kihívás elé állítja az embereket. A táv 3,4 kilométer hosszú, azonban ezalatt szédületes 1669 méteres magasságot kell megmásznia a versenyzőknek.

 

rob_6415-1024x683.jpg

Versenyzők a csodás látkép előtt (forrás: niesen.ch)

A Niesenbahn sikló szervizlépcsője még 2005-ben került be a Guiness Rekordok Könyvébe mint a világ leghosszabb lépcsője. Általában csak a siklóüzemeltető alkalmazottai használhatják, de évente egyszer kivételt tesznek a Niesenlauf részére, amely a lépcsőfutóverseny német elnevezése. A futást idén június 7-8-án tartják, az első napon a váltócsapatok, míg a második napon az egyéni indulók mérik össze magukat váltóban 145, egyéni nevezés estén 79 svájci frankért.

dji_0915-1024x683.jpg

Kétségkívül lélegzetelállító látványban részesülhetnek a versenyzők (forrás: niesen.ch)

A Niesen csúcsa tehát mind a siklókedvelőknek, mind a sport szerelmeseinek tökéletes úti cél. Míg előbbiek a svájciak környezettudatosságának köszönhetően egy igazán fenntartható, energiatakarékos járművet csodálhatnak meg, utóbbiak úgy is dönthetnek, hogy nyakukba veszik a lábukat, és felfelé tartó útjuk során mindössze oldalvást tekintenek a tetszetős piros siklókocsira.

 Források:

https://www.redbullxalps.com/news/20th-niesen-stairway-run-on-the-longest-staircase-in-the-world

https://www.niesen.ch/en/course-niesen-stairway-run/

https://www.niesen.ch/en/stairway-run/

https://en.wikipedia.org/wiki/Niesenbahn_funicular

A bejegyzés trackback címe:

https://siklonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr2418421977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása