A nagyvárosok tömegközlekedése a 20. század elején megjelent autóbuszok és villamosok elterjedése előtt egészen más arculatot mutattak. A 19. század elején a városi közlekedés még kis számú eszközre korlátozódott, elsősorban a lóvontatású busz (omnibusz) volt jellemző. Ugyan megjelentek ígéretes kezdeményezések a gőzhajtású közúti vasutakra, de városi alkalmazása problémásnak bizonyul, így nem terjedt el széleskörben. A városok terjeszkedésével, valamint egyes városok domborzati viszonyai miatt egyre égetőbb szükség volt egy hatékony, nagyobb embertömeg szállítására alkalmas eszközre.
Ennek a problémának a megoldására 1873-ig kellelt várni, amikor San Franciscoban átadták az első kábelvasutat. Andrew Smith Hallidie törekvései nyomán egy olyan modern jármű született, amely nagymértékben megkönnyítette a városi közlekedést. Az 1800-as évek végén több nagyvárosban is elterjedt ez a megoldás, azonban ma már csak a San Franciscoban működnek utasszállító kábelvasutak, amelyek a város védjegyévé is váltak. (San Francisco kábelvasútjáról korábbi cikkünkben írtunk bővebben)
Az egyik chicago-i kábelfelhúzó ház működése (forrás: loopnorth.com)
A kábelvasutak működése közel áll a ma is használt drótkábel vontatású siklóvasutakéhoz. Az rendszer nevét a sínpárok között, a föld alatt húzódó folyton mozgó drótkötélről kapta. Az indulásához erre a kábelre csatlakoztatták a vontatókocsikat, amely mozgásba lendülve a további kocsikat is magával húzta. A megálláshoz a vezető egyszerűen lecsatlakoztatta a kocsit a drótkötélről és a fékrendszerrel megállította a vagonokat.
Melbourne-i kábelvasút hálózat
Az egyik legkiterjedtebb hálózat Ausztráliában, a Viktória állambeli Melbourne-ben volt, amely 1885 és 1940 között működött. A hálózat infrastruktúráját a Melbourne Tramway Trust szolgáltatta, beleértve a sínek lefektetését és a kábelfelhúzó házak építését. Az üzemeltetést a Melbourne Tramway & Omnibus Company (MTOC) biztosította, amelyet Francis Boardman Clapp, amerikai származású üzletember alapított. Ő vásárolta meg Andrew Smith Hallidie által kifejlesztett rendszer Viktória államra vonatkozó szabadalmi jogát is. A rendszer fejlesztésével George Smith Duncan mérnököt bízták meg, akinek nagy tapasztalata volt már hasonló kábelvasutak tervezésében.
A melbourne-i kábelvasút korabeli illusztrációja (forrás: gettyimages)
A melbourne-i hálózat mintegy 15 vonallal rendelkezett, amelyeket 1885 és 1891 között alakítottak ki, összesen 75 kilométer hosszan. A rendszeren 1 200 vagon közlekedett és elsősorban a külvárost kötötte össze a belvárossal. A városban 1889-ben vezették be az első villamosjáratot, a villamoshálózat nagyszabású kiépítése csak 1906-ban indult meg. Ennek nyomán 1924-től kezdve a kábelvasutakat fokozatosan cserélték le elektromos meghajtásúakra, az utolsó kábelvasút 1940. október 26-án indult útjára, a Northcote-Bourke Street vonalon.
Chicago-i kábelvasút hálózat
A 19. század közepén Chicago városvezetése a gyorsan terjeszkedő városok korra jellemző problémájával szembesült: a közúti infrastruktúra és vízelvezetés nem volt kellő mértékben kiépítve, így az utcákon gyakran alig lehetett haladni a nagy sártól. Ekkoriban a város közlekedését három vállalat üzemeltette elsősorban omnibuszokkal megoldva. Az áttörés 1882-ben következett be, amikor a Chicago City Railway (CCR) megnyitotta az első kábelvasútvonalát. A jármű nagy sikert aratott, hatására 1890-re mindhárom közúti közlekedést fenntartó vállalat elindította saját vonalát.
A chicago-i kábelvasút ( forrás: chicagodetours.com)
A gyors fejlesztéseknek köszönhetően 1900-ra már 61 kilométer hosszú vasútvonalat építettek ki a városban és mintegy 700 kocsi volt szolgálatban, amelyek 6,4 km/h és 14 km/h közötti sebességgel közlekedtek. A CCR által üzemeltetett vonalakon nem hétköznapi kocsik közlekedtek, mivel képesek voltak rácsatlakozni mindkét irányba húzott kábelre, ennek köszönhetően egy sínpáron fordulás nélkül tudtak haladni. A másik két vállalat egyirányú kocsikat használt, a fordulást pedig hurkokkal oldották meg, amelyek akár több háztömböt kerültek meg és így tértek vissza az eredeti vonalra, immár az ellenkező irányba közlekedve. A technika fejlődésével a kábelvasutak viszont vesztettek fényükből. 1905-ben a városvezetés elrendelte a vonalak villamosítását, ezzel elkezdődött a gyors korszerűsítés. Az utolsó kábelvasút 1906. október 21-én közlekedett a CCR Cottage Grove Ave vonalon.
A kábelvasutak egykor nagy fellendülést hoztak a városok közlekedésébe, azonban néhány évtizedes fennállásuk után felváltották ezeket a villamosok és az autóbuszok. Ma már csak San Francisco kábelvasútjai őrizik a forradalmi újítás emlékét.
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Omnibusz
https://en.wikipedia.org/wiki/Melbourne_cable_tramway_system
