Folytatjuk retro-sorozatunkat, melynek második részében további olyan siklókat mutatunk be, melyek akár évszázados koruk ellenére is népszerűbbek, mint valaha, és békeidőben turisták tömegét vonzzák évről-évre. Ebben a cikkben Lisszabonba és Kijevbe is ellátogatunk, ahol százévesnél is régebbi siklóvasutak róják a dombokat. A siklók külseje sem változott sokat az elmúlt idők során, a műszaki tartalom viszont annál inkább, így amellett, hogy remekül mutatnak, teljes mértékben korszerűek is.

Szent Mihály mechanikus felvonója – siklóvasút Kijevben

Az ukrán főváros is dicsekedhet siklóvasúttal, nem is akármilyennel. A kék-fehér kocsik igazi időkapszulák, rájuk nézve az ember mintha visszautazna néhány évtizedet.

 A kijevi sikló két szerelvénye (forrás: Getty Images)

A nagy múltú sikló építése 1902-1905 között zajlott, üzembe május 20-án állt. A siklóvasútra azért is volt szükség, mert Kijev egykori kereskedelmi és üzleti központjának számító, modernebb Pogyil és a történelmi Felsőváros közötti kényelmes és gyors közlekedés megoldatlan volt, az alsó és a felső városrész között a gyalogosközlekedéshez csak egy falépcső állt rendelkezésre. A két negyedet összekötő szűk és kanyargós lejtő nem volt alkalmas villamosközlekedés kiépítésére, a város vezetése ezért a Felsővárost Pogyillal összekötő sikló megépítése mellett döntött a Volodimirszka-dombon keresztülvágva.

A terveket közösen készítette Artur Adolfovics Abrahamson, Nyikolaj Konsztantyinovics Pjatnyickij és Alekszandr Alekszandrovics Barisnyikov. Az alkatrészek és kábelek Svájcban, illetve Németországban készültek. A sikló érdekessége, hogy itt először használtak vasbetont siklóvasút építése közben. Hossza ekkor 198 méter volt, 50 méterrel rövidebb a tervezettnél. Ennek oka prózai: egy pogyili magánház az eredetileg tervezett pálya útvonalán állt, és nem sikerült megegyezni a lakókkal a ház kisajátításáról és lebontásáról.

Történelme meglehetősen viszontagságos. Megnyitásakor a közelben lévő Szent Mihály-székesegyház után a Mihajivszkij Mechanikus Felvonó nevet viselte, azonban ezt a templomot az 1930-as években lerombolták, és a sikló neve is megváltozott, ettől fogva egyszerűen Kijevi siklónak hívták. A háború során szerencsére nem szenvedett komoly károkat, a német megszállás alatt is rendületlenül üzemelt. Kijev visszafoglalása után, 1943 novemberében pedig mindössze egy kisebb felújítás volt szükséges ahhoz, hogy ismét működésbe álljon.

1958-ban jelentős modernizációt hajtottak végre, a teljes meghajtórendszert kicserélték. A következő mérföldkőre 1984-ig kellett várni, amikor az állomásokat teljesen átépítették és korszerűsítették. Ebben a sikló magyar kötődéssel is bír: az alsó állomás tervezésében társaival együtt részt vett Víg János építész is.

A kijevi sikló két kocsival közlekedik, forgalma igen jelentős: a legutóbbi éveket megelőzően 10-15 ezer fő naponta, évente mintegy 2,8 millió utas. Az út legnagyobb meredeksége nem csekély, 36 százalék, hossza napjainkban már 238 méter, vagyis 40 méterrel hosszabb az eredetileg épültnél; időközben az útban lévő háztömb kérdését is sikerült rendezni.

Elevador do Lavra – Lisszabon első siklója

Lisszabon szűk utcáin nem csak a turisták kanyarognak, hanem a helyi, belvárosi tömegközlekedés egyik fontos eszközei, a siklók is, melyből összesen három található a portugál fővárosban. Az Elevador do Lavra volt a város elsőként épült siklója, 1884. április 19-én kezdte meg működését Raoul Mesnier du Ponsard portugál mérnök tervei alapján.

Az Elevador do Lavra, és Lisszabon macskakövei (forrás: Getty Images)

Először víz-ellensúlyos rendszer működtette, mellőzve a gépi vagy mechanikus technológiát, pusztán a tartályokban lévő víz súlyát felhasználva. Ennek lényege, hogy a közös acél vontatókábelen közlekedő járműpáros felső állomásnál várakozó tagjának vízballaszt-tartályát feltöltötték, és ez húzta fel az emelkedőn a másik járművet, miközben a párja lefelé tartott. Az út végén a vizet leengedték, a felső állomásra beérkezett jármű tartályát pedig feltöltötték, újrakezdve a folyamatot és az ingázást. Később gőzgép-üzeműre építették át, végül 1914-1915 között mindhárom kiépült vonalat villamosították. A pálya hossza 182 méter, átlagos meredeksége pedig 22,9 százalék, és a Largo da Anunciada parkot, illetve a Rua Câmara Pestana teret köti össze. Egy kocsi kapacitása 42 fő.

Noha ez volt Lisszabon első siklóvasútja, a másik két vonalhoz képest ez a legkevésbé népszerű attrakció a turisták körében. Ennek oka, hogy ellentétben a másik kettővel, ez nem érint egy fontosabb turistalátványosságot sem, hanem sokkal inkább egy autentikus helyi tömegközlekedési eszköz.

Bár évszázados működése során számos viszontagság érte – tulajdonosról tulajdonosra, üzemeltetőről üzemeltetőre szállt –, léte egyszer sem került komoly veszélybe, ráadásul szerencsére mindkét világháború megkímélte. Különlegessége kinézetében is rejlik, olyan, mintha az előző évszázad első feléből egyszerűen itt felejtették volna, ami egy egészen egyedi hangulatot kölcsönöz neki. Az Elevador do Lavra, akárcsak Lisszabon másik két siklóvonala, idők során igazi kis ékszerdobozzá nemesedett, tökéletesen illeszkedve a város a mediterrán atmoszférájába.

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Kyiv_Funicular

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kijevi_sikl%C3%B3

https://kosmovo.ru/hu/kievskii-funikuler-grafik-raboty-kievskii-funikuler-samyi-izvestnyi/

https://www.lisbonportugaltourism.com/transportation/elevador-do-lavra.html

https://kotelpalya.blog.hu/2018/01/18/lisszabon_ikonikus_sikloi