A világ nagyvárosaiban és turisztikai célpontjain sorra épülnek a korszerűbbnél korszerűbb, nagy tömegeket szállítani képes, turistacsalogató siklók. Ugyanakkor a technológia alapja lényegében már a középkorban is létezett. A mai Ausztria területén, Salzburg városánál már 1515-ben létrehozták a Reißzug siklót, melyet emberek vagy állatok működtettek, ám az a változat fényévekre volt a mai siklótól. A nagy áttörést a modern kábel feltalálása hozta el e közlekedési mód számára a 19. században. A német Wilhelm Albert találmánya, a strapabíróbb, terhelhetőbb sodrott acélkábel segítette a siklókat abban, hogy sokkal jelentősebb meredekségű, magasabb emelkedőket is meghódíthassanak.
A 19. század egyébként is számos közlekedési újítással gazdagította az európai városok életét. A század közepén elterjedt az első kötöttpályás közlekedési mód, a lóvasút, majd az 1800-as évek második felében Londonban megépült a legelső földalatti vasút, melyet a mi budapesti „kisföldalatti” vonalunk követett. A század végén már a villamos vontatás kísérlete is megjelent, elsőként 1881-ben Berlinben. Ekkor még 1000 mm-es, később 1435 mm-es nyomtávú sínpályákat építettek.
A lyoni sikló, Franciaország (forrás: Getty Images)
A modern siklók európai elterjedése is erre az időszakra tehető. Az első ingaforgalmú változatot a franciaországi Lyonnál építették meg 1862-ben, majd ezt követte Széchenyi Ödön kezdeményezésére a Budavári sikló, melyet 1870-ben adtak át. E két sikló elsősorban közlekedési, turisztikai célokat szolgált és szolgál a mai napig, ám rengeteg siklót eredetileg az ipar számára hoztak létre, pontosabban áruszállításra vagy építkezések anyagszállítására. A különleges járművek tehát praktikus célokat szolgálva hódították meg az egész világot.
A fogaskerekű, illetve a siklóvasutak olyan területeken jelentettek korszakalkotó megoldást, amelyek nagy emelkedéssel rendelkeznek, tehát ahová a hagyományos vasút nem, vagy csak nagyon nehezen jutott volna fel. Dombos, hegyes vidékek különleges vasútjai. Míg a fogaskerekű járművek esetén úgynevezett fogaslécet fektetnek a pálya hossztengelyébe, s a mozdony ehhez a léchez kapcsolódik fogaskerékkel, addig a siklók teljesen más elven működnek, ezáltal nem összekeverendők.
A siklóvasutak esetén nincs mozdony, csupán kocsik, melyeket a pálya olykor alsó, de legtöbb esetben felső végén lévő motor hajt. A kocsik kötéllel, kábellel kapcsolódnak a hajtógéphez, ezáltal kívülről vannak hajtva, pontosabban „húzva”. A kocsik párosával vannak: a felfelé közlekedő kocsikat a leszálló kocsik ellensúlyozzák.
A siklóknak hajtásukat tekintve több különféle változata van. Lehetnek például vízhajtásúak, ebben az esetben a felső állomáson annyi vizet szivattyúznak a gépezet tartályába, melynek súlya elegendő az alsó kocsi felvontatására. Érdekesség, hogy a svájci Fribourg siklót például szennyvízzel hajtják. A második ipari forradalom idején a siklók nagyját gőzgép hajtotta, napjainkban természetesen a legtöbb elektromos meghajtású. Kialakításának köszönhetően viszont kifejezetten energiatakarékos közlekedési mód, hiszen a leszálló kocsi súlya kompenzálja a felmenőét, így maga a vontatás csak a felfelé haladó többlet-teher felemelésére igényel energiát.
A szennyvíz hajtotta fribourg-i sikló, Svájc (forrás: handeyesupply.com)
A környezetbarát és energiatakarékos közlekedési eszközök iránti igény minden korábbinál erősebb lehet az előttünk álló években. Budapesten pedig a budai Várhegy mellett a Gellért-hegy is ideális helyszínt kínál egy olyan új, korszerű felvonó megépítésének, amely egyszerre képes a helyi tömegközlekedési igényeket és az idegenforgalmi célokat is kiszolgálni. A tervek készen vannak, reméljük hamarosan a megvalósítás előtti utolsó akadályok is elhárulnak.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sikl%C3%B3vas%C3%BAt
